Augusztus 20-a: a nyugathoz csatlakozásunk ünnepe

Életem egyik meghatározó élménye volt 2000. augusztus 19-én, az Esztergomi Bazilika előtt a Veled Uram című rockopera bemutatóján részt venni. A mű szerzőpárosa Szörényi Levente és Bródy János, akárcsak a jóval ismertebb, István a király című remekműnek.

Bár még alig voltam 10 éves, de mégis úgy rémlik, hogy az államalapítás millenniumát nagyon szépen megünnepelte az ország. Beléptünk az új évezredbe egyfajta optimizmussal, a rockopera mint műfaj még épp virágkorát élte, a könnyűzenével pedig ekkoriban tudták a legszebben ötvözni a népi motívumokat.

Olyan gyorsan telnek az évek, augusztus 20-a kapcsán talán már csak annyi szokott eszünkbe jutni, hogy Magyarország születésnapját ünnepeljük. Lehet, sokan csak annak örülünk, hogy ünnepnap lévén pihenhetünk még egy napot az ezt követő, menetrendszerűen hidegebb, esősebb idő előtt. Idén még bosszankodhattunk is egy sort, hiszen pont hétvégére esett…

Miért pont augusztus 20-án ünnepeljük az államunk alapítását? Hiszen I. István királyunk koronázása legjobb ismereteink szerint 1001. január 1-jén történt? A választ államalapító királyunk szentté avatása adja meg, ami 1083. augusztus 20-án történt.

Szent István királyunk történetét jól ismerjük, hiszen az 1983-as, István a király című rockoperánk remekül bemutatja a történelmi dilemmát és a konfliktust, ami megelőzte a trónra kerülését. Az István-Koppány ellentétet szokás a metaforájának is tekinteni a magyarokat elkísérő kérdésnek: akkor most kelethez vagy nyugathoz tartozunk?

A kérdésre én új válaszokat nem tudok adni – ahhoz kevés vagyok. Viszont találhatunk olyan gondolatokat, amelyek előttünk hevernek, mégsem mindig vesszük észre őket. Szörényi Leventét és szerzőtársait is erősen foglalkoztathatta a kérdés, hiszen lényegében az összes nagy lélegzetű művükben erre keresik a választ.

Történelmi időrendben haladva az Atilla – Isten kardja (így helyesen!) az első, melynek Lezsák Sándor írta a szövegét. A hun-magyar kapcsolatokba nem bonyolódnék bele, azt viszont nem vitathatjuk, hogy keletről érkező nomád népekről van szó, így mindenképp van kulturális kötődés. A magyar hagyományokban mindenképpen fontos szerepe van. Attila hun király, a kelet szimbólumának a megítélése nagyon változatos. Egyfelől, a történelmi kutatások művelt és nemes uralkodóként tartják számon, másrészt viszont a nyugati kultúrában mégiscsak a barbárság szimbóluma lett, erős negatív kontextussal. A rockoperában (és a hagyományokban) Atilla azt a feladatot kapta, hogy kényszerítse térdre a hanyatló és bűnös Római Birodalmat. A küldetését azonban nem tudja elvégezni, mert testvérgyilkosként nem méltó rá. A mű gyönyörűen bemutatja a vívódását és hogy a nyugalmát csak a halálban leli meg, ami egyúttal a Hun Birodalom szétesését is jelentette.

Néhány évszázaddal később, az I. Szent István utáni trónharcokban játszódik az Árpád népe című misztikus opera, szerzői Szörényi Levente és Pozsgai Zsolt. Az ország megosztott, az uralkodó Orseolo Péter, a Német-Római Birodalom hűbéreseként. Vazul fiai, az Árpád-házi András és Levente Kijevből indul visszaszerezni a trónt. Levente az ősi vallást követi, ami ekkoriban már üldözést von maga után. András végül csak az üldözött, pogány magyarok segítségével tudja megszerezni a trónt, akik cserébe szabadságot kérnek. I. András viszont gyenge jellem, elárulja őket, emiatt pedig élete végéig lázálmok gyötrik.

Nagyon hasonló történetet mutat be A kiátkozott című zenés történelmi játék, aminek a szerzőpárosa szintén Szörényi Levente és Bródy János. IV. (Kun) László, az utolsó előtti Árpád-házi király uralkodása idején járunk. A királyi hatalom meggyengült, ráadásul konfliktus támad a magyarok és a pogány kunok között. Kun László király származása folytán támaszkodna a kunokra, de ezzel kivívja az egyház haragját. A darabban megjelenik Atilla és István király is látomások formájában. Atilla a keletet szimbolizálja, az erőt és a magabiztosságot. István király a nyugatot, üzenetében a hosszútávú fennmaradás zálogának a békét tartja. Kun László végül nem tudja feloldani a konfliktust, a béke az életébe kerül, megölik a kunok.

Térjünk vissza ünnepünk központi alakjához: Szent István királyunkhoz. Az István a király végén látszólag boldog a lezárás, a jövő konfliktusai még csak búvópatakként jelennek meg. Mivel a mű alapvetően az államalapítást ünnepli, ezért nem is lehetett másként. Koppány megölésének és megalázásának következményeit már a Veled uram rockopera bontja ki, és egyúttal, véleményem szerint ez adja meg első királyunk életének az igazi súlyát.

A darabban István király egész életére gyötrő gyászként nehezedik Koppány sorsa, de küldetését végigviszi az ország érdekében, a nyugathoz kapcsolódásunk szükségszerű feladat volt. A jövő záloga Imre herceg, akin bosszút akarnak állni a bujdosó, pogány magyarok, de útjában áll a németek támogatását élvező Orseolo Péternek is. Előbbieknek végül kivívja a tiszteletét, utóbbi viszont hagyja őt meghalni egy vadászbalesetben. A nyugat-kelet közötti szétmorzsoló jövőkeresés innentől kap igazán lángra: István király uralkodása végéhez közeledve látja, hogy mind Orseolo Pétertől, mind Vászolytól az országra csak az enyészet vár. Kétségbeesésében az országot halálos ágyán Szűz Máriának ajánlja, akinek a mennybevételének az ünnepén, augusztus 15-én hal meg. A rockopera gyönyörűen bemutatja, hogy államalapító királyunk élete végén hogyan aggódik fő művének a jövője miatt, hogyan mardossa a lelkiismeret és végül hogyan kap feloldozást.

Milyen tanulságokat vonhatunk le a történelemünk és a mitológiánk eme keverékéből? Az egyik talán a szükségszerűség elfogadása. A magyarság fennmaradása érdekében keresnünk kell a választ a kérdésre, de őseink példáján keresztül azt is láthatjuk, hogy a megoldásnak csak részleteit érthetjük meg. Mindeközben elkerülhetetlenek a konfliktusok, melyek a drámákban tragédiával végződtek – de életünkben nem kell így lennie.

A megemlített művekben csak egy szereplő volt, aki igazán jövőt tudott mutatni: Szent Imre herceg. Ő maga már nyugati neveltetést kapott, de a gyökereinket nem taposni akarta, hanem meg tudta mutatni a két világ közötti utat. Olyan jövőképet adott, melyben a nyugat nem a keleti magyarság feloldódását jelenti, hanem egy helyet, ahol akár értékesek is lehetünk.

Mi sem fejezi ki jobban a megoldás körvonalait, mint a rockoperából vett alábbi idézet. Ma még aktuálisabb, mint 2000-ben volt: