2023 Magyarországán könnyűszerrel kijelenthető, hogy a demokrácia nem éli fénykorát hazánkban. A gondolatmenet nem a demokratikus-antidemokratikus viszonyok mentén kívánja elhelyezni a hazai viszonyokat, sokkal inkább abban, hogy a demokrácia működése az adott társadalomnak használ, vagy árt. Ezt vizsgálva látható, hogy a 4 éve tartott választások nem a bevonódást, a közéletben való részvétel építő jellegét adták meg nekünk, sokkal inkább indokot arra, hogy mindegyik oldal megélhesse a saját maga frusztrációját.
Hogy is nézne ki ez ideális esetben? A világról alkotott közös gondolkodás és egy meghatározott vízió megvalósításának szándéka mentén összegyűlnek különböző személyek, akik pártot alkotnak, és bemutatják, milyen országot szeretnének építeni, amelyek közül a lakosság 4 évente választhat. A döntés megszületik, a nyertes párt elkezdi a munkát, 4 év múlva a lakosság pedig megítéli, hogy elégedett-e a kormány munkájával, vagy inkább egy másik párt által alkotott vízió mellett teszi le a voksát. Természetesen egy jól működő demokráciát nem lehet ennyivel leegyszerűsíteni, a választásoknak mégis ezen dinamika folytán kellene működnie.
Mi történik valójában?
Kampányidőszak csak a választási törvény szerint létezik, a valóságban viszont permanens kampányban éljük le az életünket. Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a 2022. április 3-i választásokat követő meghallgatásán emlékezett vissza Ronald Reagan szavaira: „A választási kampány a választás napján véget ér, és a választás másnapján folytatódik.” Ez a gondolat huzalozza át mára az egész társadalmat is, és emiatt minden közélettel kapcsolatos eseményt az emberek az alapján ítélnek meg, hogy az az általuk ellenszenvesnek tartott pártnak árt, vagy használ.
Ilyen viszonyok között az ember a közéletet négyéves ciklusokra osztja le, tovább nem lát. Ennek kártékony megnyilvánulásai érezhetőek a kormányzat működésében, amikor olyan ágazatokat hagy magára, melynek gondozása ciklusokon túlnyúlóan tudná csak elérni a kitűzött célt, illetve az ellenzék működésében is, mivel nem végzik el azt a társadalmi, kulturális munkát, amely a következő választásoknál nagyobb perspektívát hozhatna.
Abban, hogy idáig jutottunk, el nem évülő felelőssége van a rendszerváltó elitnek. 1989 október 23-tól nyilvánvalóvá vált, hogy egy új politikai berendezkedés fog kiépülni Magyarországon. Azonban ezt a politikai szerkezetváltást nem követte új társadalmi, kulturális szerkezetváltás, a 40 év szocializmus beidegződései a rendszerváltás után is velünk maradtak. Nem véletlen, hogy az 1990-2010 közötti időszak gazdasági és politikai válságait átélve a magyar társadalom visszafordult a rendszerváltozást megelőző kormányzás nosztalgiája felé. Bár a választási ciklusok megvannak, de ez a választók számára ez inkább nyűg, ők azt szeretnék, hogy az általuk preferált párt kormányozzon, a többiek jelenlétét fölöslegesnek, rosszabb esetben a demokráciára károsnak ítéli, és ezt gyakran mindenféle konteókkal kívánja alátámasztani.
A rendszerváltó elit mulasztásának következménye nagyon könnyen érzékelhető egy hétköznapi példával. Gyakran nagyon nehéz kilépni egy toxikus, bántalmazó közegből. Ha az ember abba a közegbe beleszokik, elindulnak azok a működési sémák, amik az ember életét a továbbiakban meghatározzák, és önmagát folyamatosan a közeg szemében fogja látni. Hatalmas lépés egy ilyenből kilépni, de ha ez megtörténik, az önbecsüléshez vezető úton még nem szabad megállni. Az embernek ki kell alakítania az életének az új kereteit, és azokat meg is kell szilárdítania. Amennyiben ez nem történik meg, törvényszerűen visszagravitál a toxikus közegbe, talán másikba, de ott ugyanazt a bántalmazást megélve.
Ezeknek az új kereteknek a kiépítése hosszú, nehéz munka. A társadalom esetében természetesen 4 év alatt nem elvégezhető. Innentől kezdve viszont el kell felejteni azt a gondolkodást, ami csak és kizárólag aszerint értékel mindent, hogy a következő választásokra mi hoz, és mi visz a preferált pártnak, pártcsoportosulásnak. Új kulturális kereteket így nem lehet építeni, mivel az egy ciklusokon átívelő munka. Mit kapunk, ha ennek a munkának az elvégzésére nem jelentkezik senki? Egy frusztrált, szomorú, önbecsüléssel nem rendelkező országot, az N+1-edik választási cikluson keresztül.