A magyar élelmiszer a XXI. században is közös ügy. Azon kevesek egyike, ahol társadalmi konszenzusok mentén kijelölhetők közös alapok és a közös irányok. Bármelyik politikai erő egyetértene abban, hogy az ország élelmezésbiztonsága vagy az élelmiszer önrendelkezésünk kiemelt nemzeti ügy. Ahogy azt is kevesen vitatják, hogy Magyarország földrajzi adottságai kiválóak az élelmiszer-termeléshez, ami az ország egyik fő versenyelőnye lehet az előttünk álló évtizedekre. Talán még abban is egyetértésre lehetne jutni, hogy az élelmiszer előállításhoz szükséges, egykor bőségesnek hitt természeti erőforrásaink egyre sérülékenyebbek, s ezek megóvása a nemzet jövőjének záloga.
Különbségek a politikai megközelítésekben
Persze, az egyes célok gyakorlati megvalósítását illetően már jelentősek az eltérések a különféle politikai nézetek függvényében. Nagy általánosságban két forgatókönyv szokott megvalósulni az olyan átfogó, stratégiai tervezést igénylő területeken, mint amilyen többek között az élelmiszer- és vidékpolitika.
Az első – nálunk egyre inkább csak hipotetikusnak tekinthető – esetben a különböző színezetű kormányok bizonyos időközönként váltják egymást. Ilyenkor az egyik oldal által elkezdett folyamatok a másik oldal térnyerése után elakadnak, és aztán egy egészen más elképzelés mentén kezdik újra az építkezést. Így egy, a különböző kormányzati ciklusokon átívelő stratégia ritkán tud érvényesülni.
A másik eshetőség, amikor egy kormányzó erő hosszú időre be tud rendezkedni. Ebben az esetben a saját elképzelései mentén ugyan hosszú távú folyamatokat képes indítani, a probléma viszont éppen az lesz, hogy legtöbbször egy kizárólagos eszmeiséget érvényesít a döntéshozatalban. Ez számos dimenziótól fosztja meg a stratégiai gondolkodást. Egyúttal, ahogy egyre erősebb bástyákat épít maga köré a hatalom, a kritikus visszacsatolások egyre inkább elmaradoznak. Ez végül a reális helyzetértékelést is torzítja. Így ez a felállás még veszélyesebb, hiszen generációkra menően, rosszabb esetben végleg, jóvátehetetlenül be tud betonozni rendkívül káros társadalmi- és gazdasági folyamatokat.
A Második Reformkor és a fiatalok szerepe
Amikor a Második Reformkor azt a jelszót tűzi zászlóra, hogy „Adjuk vissza az országot a fiataloknak!”, akkor éppen ezeknek a folyamatoknak szeretne gátat szabni. A közös ügyeink nincsenek biztonságban, ha egyetlen kézben összpontosulnak. Egyáltalán csak akkor beszélhetünk közös ügyekről, ha azokat a társadalom minél nagyobb része a magáénak érzi. Az ügyeink megtalálásához viszont szükség van a közösségért felelősséget érző, és azért tenni is akaró polgárokra. Ezért fontos, hogy politikai értelemben is otthonos légkört teremtsünk Magyarország minden szegletében azok számára, akik ebben aktív és építő szerepet vállalnának.
A magyar élelmiszer és a magyar vidék ügye kapcsán is úgy gondoljuk, hogy a mindenkori kormányzó hatalom akkor jár el felelősen, ha a célok megvalósításában a ténylegesen érintett helyi és szakmai közösségek számára is megfelelő mozgásteret biztosít. Ezek a közösségek a zálogai a generációkon átívelő gondolkodásnak és a valódi fenntarthatóságnak. Ők azok, akiknek közvetlen érdeke, hogy a természeti- és gazdasági környezetük is olyan állapotban maradhasson, amiben jó élni és dolgozni. És amit aztán jó szívvel tudnak majd továbbadni az utánuk következő generációknak is. Az ő döntéseik ebből a kiinduló helyzetből táplálkoznak, ami – főként válságok idején – teljesen más felismerésekhez vezet, mint amelyek tisztán üzleti vagy hatalmi logikából származnak.
Az alulról szerveződő együttműködések fontossága
A Magyar Élelmiszer Körök ezért alapozza elképzeléseit az alulról szerveződő együttműködésekre, és egy ezeket támogató, de szabad levegőt is hagyni képes államra. Az új, országos szintű kezdeményezés egyik célja, hogy itthon minőségi, helyi élelmiszer kerüljön az asztalokra, és hogy külföldön a magyar élelmiszer újra a minőséget jelentse. A másik kiemelt cél ezeken keresztül a helyi gazdaság megerősítése. Ez szükséges ahhoz, hogy a vidék társadalmi, környezeti és gazdasági értelemben is fenntartható maradjon.
A helyi élelmiszer és a helyi gazdaság erősítése
Az egyik legnagyobb potenciál a pénz helyi körforgásban tartására az élelmiszergazdaságon keresztül van. Gondoljunk csak bele abba, hogy ha napi szinten csak 2000 forintot költünk élelmiszerre, az éves viszonylatban egy hatvanezres, közepes méretű magyar városban is közel 50 milliárd forintos élelmiszerpiacot jelent. Regionális szinten ez már 1000 milliárdos nagyságrend. Ennek a pénzösszegnek a jelentős része most elvándorol az adott térségből. Természetesen önámítás lenne azt gondolni, hogy a helyi szereplők ezt a piacot át tudják venni a multinacionális élelmiszeripari és kereskedelmi vállalatoktól. De a jelenlegi, globális piaci környezetben minden lehetséges eszközzel törekedni kell az elbillent gazdasági arányok ellensúlyozására, és az élelmiszer önrendelkezésünk megerősítésére. Ennek fontosságát a bőrünkön tapasztalhattuk az elmúlt években, amikor a koronavírus járvány, vagy a szomszédunkban zajló háború hatásai miatt a hosszú ellátási láncokon az áruellátás akadozott.
Az EU-s piac és a helyi gazdaság kapcsolata
Emellett természetesen látni kell a közös EU-s piac előnyeit is, ami a mezőgazdasági ágazat számára is jó lehetőségeket biztosít. Hogy ezeket ki is tudjuk használni, ahhoz viszont óriási versenyhátrányt kell leküzdenünk hatékonyság, valamint hozzáadott érték előállítás tekintetében egyaránt. Erre az egyik lehetőség az üzemméret hatékonyságának elve alapján a birtokméretek maximalizálása, a termelés centralizálása. A rendszerváltozás óta ez a trend zajlik, hol szándékolt, hol még csak nem is szándékolt agrárpolitikai döntések nyomán. Az Élelmiszer Körök a fenntartható vidék szempontjából sokkal kívánatosabbnak ítélt, ténylegesen helyi, és családi üzemméretű gazdaságok együttműködésétől várja a versenyképesség javulását.
A termelői együttműködések és az értékesítési hálózatok szerepe
De a termelői együttműködések csak az egyik elemét képzik az élemiszergazdaság teljes vertikumát átfogó Élelmiszer Körök kezdeményezésnek. Az egyes szereplők összefogására szükség van az értékesítés területén is. Nem is kell az országhatáron kívülre mennünk, hogy lássuk, milyen potenciál rejlik például a helyi bevásárlóközösségekben, vagy az egyre inkább teret nyerő helyi termelői piacokban. A legfontosabb viszont tudatosítani azt, hogy egy ilyen típusú hálózat nem korlátozódhat kizárólag az élelmiszert előállító és az azt értékesítő szereplőkre. A térségi vagy klaszter szintű közös gondolkodás és tudásmegosztás a siker kulcsa. Meg kell teremteni a kapcsolódási lehetőségeket a tudományos és oktatási intézményekhez, valamint a térség egyéb szolgáltatóihoz is. Így állhat csak rendelkezésre az innovációhoz elengedhetetlenül szükséges tudásbázis.
A társadalmi és gazdasági felelősség a vidéken
Mindehhez persze szükség van egy felelős és önszerveződő társadalomra is. A vidéki Magyarország ilyen szempontból nincs könnyű helyzetben. Számos oka van (történelmi és társadalmi is), hogy az ehhez szükséges polgári öntudatosság még nem érhette el a kritikus szintet. Az állandó újrakezdés kényszere miatt a ma még aktívnak számító generációk legfeljebb az alapok lefektetéséig juthattak el.
Az 1989-90-es rendszerváltozást követő időszakban most viszont mindenképpen egy fordulóponthoz érkeztünk. A 90-es években első ízben szabadpiaci keretek között munkához látó korosztályok a 2020-as évekre elérkeztek oda, amikor is dönteni kell a staféta átadásáról. Ennek a típusú átadás-átvételnek a lehetősége történelmi jelentőségű.
A generációváltás kihívásai és a vidéki gazdaság jövője
A gazdasági értelemben vett, generációkon keresztül haladó építkezés ugyanis fontos alapja egy felelős, polgári társadalomnak. Mégis úgy tűnik, hogy ez a generációváltás közel sem zökkenőmentes. A vidék egyik bázisát jelentő mezőgazdaságban például a gazdaságirányítók átlagos életkora 58 év, és csupán 10 százalékuk 40 év alatti. Az utánpótlás nehézségeit a jelenlegi kormányzat is érzékeli, és pénzügyi támogatások formájában próbálják is orvosolni azt.
A fő ok viszont nem csupán anyagi természetű. A legújabb felmérések szerint 100 fiatalból mindössze 6 nyilatkozik úgy, hogy biztosan helyben képzeli el a jövőjét. A többségük jobb esetben a fővárosban, rosszabb esetben külföldön próbálna inkább szerencsét. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik a vidék általános gazdasági állapota, a kulturális lehetőségek hiánya, vagy a politikai környezet fojtogató levegője is.
Akárhogy is, a vidéki térségek elnéptelenédésének minél előbb megálljt kell parancsolni, és újra vonzóvá kell tenni a fiatalok számára. A magyar vidékért az elmúlt 30 évben dolgozó aktív-, és idősebb generációk megérdemlik, hogy lássák: az általuk elkezdett munka nem volt hiábavaló. Számukra talán a legfontosabb tudni azt, hogy lesz, aki tovább folytatja az építkezést. Ezért közös felelősségünk kimondani: adjuk vissza a vidéket a fiataloknak!