A bizalom helyreállítása után kritizálhatjuk az EU-t – mondja Búzás Balázs, a Második Reformkor szakmai igazgatója. Szerinte a kohéziós források felhasználását meg kell reformálni, de nemcsak Magyarországon, hanem uniós szinten is: ,,térkövezés” helyett inkább az egészségügyben látná szívesen ezeket a pénzeket. Érintjük azt, hogy milyen alternatívát kíván adni a jelenlegire a 2RK, valamint azt is, hogy hogyan emelhetnénk nemzetgazdasági szintre a családi vállalkozásokat, és hogy miért érdeke ez az országnak.
P.P.: Szarvas, Wales és Svájc után a második reformkor lenne a szintézis? Teljesen különböző élethelyzetek, különböző körülmények. Üzleti tanulmányok után filozófia. Van közös pont, vagy mindig is a politika volt a cél?
B.B.: A közös pont én vagyok, fogalmazhatunk így. A politika szinte soha nem volt cél, vagyis én úgy emlékszem, nem is gondoltam erre fiatalabb koromban, hogy én valahol itt kötök ki, egy párt tagjaként. Ami meg a közös pontot illeti, lehet hogy kívülről ez különböző szakaszoknak tűnik, vagy merőben másnak, de nekem belülről elég szerves volt ez az út. A szüleim egy családi vállalkozást csináltak azóta, mióta megszülettem. Én ebben nevelkedtem, tehát nekem úgymond alapvető volt az, hogy van egy vállalkozás, üzleti gondolkodás egész hamar, már a családi asztalnál. Próbáltunk én meg a húgom is belefolyni, kérdeztek minket is, mi is hozzátettük, amit tudtunk, és már általános iskola végén vagy a gimnázium elején először sofőrkísérőként, aztán, ahogy egyre nagyobb lettem, úgy raktárosként dolgoztam, tehát ez a dolog nagyon bennem volt, és ezáltal alapvető volt az nekem, hogy az üzleti élettel kapcsolatban fogok elkezdeni dolgozni vagy valamivel foglalkozni. Így jött igazából az is, hogy ilyen iskolába járjak, aztán meg az, hogy Svájcba menjek pénzügy mesterképzésre. Én akkor valamilyen befektető akartam lenni, aztán üzleti tanácsadóként helyezkedtem el, de akkor már az üzleten és a gazdaságon kívül más is elkezdett egyre jobban érdekelni. Az első szavazásomról már beszéltem párszor nyilvánosan is, ez 2018-ban volt. Akkor nagyon izgalmas volt a politika, az első szavazat varázsa elkapott engem is. Aztán jött egy nagy csalódottság, és fokozatosan tűnt el a politikai érdeklődés az életemből. Viszont megjött a gazdaság mellett a filozófiai vonal, ami jobban az emberről, a társadalomról szól. Amikor elkezdtem filozófiát hallgatni az ELTE-n, akkor jött az, hogy az elméleti síkon ezek nagyon izgalmas gondolatok, de az üzleti hagyományokból adódóan azon kezdtem el gondolkozni, hogy jó, de ezt hogyan lehet megcsinálni, miért nem így van, mi a hátulütője. Most nem akarok kiemelni egy ilyen elméletet sem, csak sok ilyen könyv-, ill. olvasmányélményem volt, hogy hú, ez milyen jól hangzik, de amikor rátekintettem a környezetemre vagy a világra, akkor azért nem ezt láttam, és így nem volt egyértelmű, hogy az elmélet és a gyakorlat között hogy van az átjárás, mi a probléma, hogy lehet megcsinálni – és akkor innen indult (vagy indult újra megint) a közélet, a politika. Így csatlakoztam az alapítványhoz. Ekkor a párt már a zászlóbontásra készült, csináltuk annak az előkészületeit, szakmai munkát, szervezeti munkát, kommunikációs munkát, én már ebbe csatlakoztam be szervesen. Azért mondtam el ilyen hosszan, mert nekem ez belülről tényleg ilyen organikusnak tűnt.
P.P.: A párt vezetésében kapsz szerepet szakmai igazgatóként, és például a családi vállalkozások ügyének is Te vagy az arca. Milyen szakemberekkel dolgozol együtt? Említetted, hogy már gyerekkorodban benne voltál ebben a közegben, a szüleid véleményét is ki szoktad kérni?
B.B.: Amilyen szakemberekkel dolgozunk ott együtt, az hasonló ahhoz, mint bármilyen munkacsoport vagy kabinet. A 2rk tagsága adja azokat a politikai alapokat és elképzeléseket, amikkel kapcsolatban dolgozunk. A családi vállalkozásoknak az ügye már a szeptemberi zászlóbontás előtt kialakult: vannak jogászok, akik kimondottan ezzel foglalkoznak, a szakmai háttér az tőlük jön. Különböző, ugyanúgy családi vállalkozásokhoz köthető tagok, köztük én is, otthonról is kapunk információkat: vannak többen, akik családi vállalkozásban vesznek részt. Látjuk, látják azokat a problémákat, kihívásokat, amikkel szembekerülnek, és akkor ezekből indulnak el azok a közös gondolkodások, és az a javaslatkészítés, amit így a végső anyagba bele szeretnénk vonni. És ha valami fókuszált területen nincs meg valami tudás vagy ismeretanyag belsőleg, akkor fordulunk külső szakértőkhöz. Ez igazából azt jelenti, hogy különböző területek vállalkozóival folytatunk háttérbeszélgetéseket. A szüleimet is kikérdeztem. Ez a személyes szál megvolt, hogy amikor voltak ötletek, akkor nekik elmondtam, és közben beszélgettünk, hogy ők mit gondolnak róla. Ami szerintem itt a legfontosabb, hogy megmutassuk a választóknak, hogy ez nemzetstratégiailag miért fontos, hogy a családi vállalkozások jogi kategóriája megszülessen. Ez az első lépés, amivel foglalkozunk. A másik része ennek, a jogi kategória létrejötte után az, ami által jobban lehet különböző szabályozásokkal vagy rendelkezésekkel az ő helyzetüket megkönnyíteni vagy egyszerűbbé tenni. Vagy olyan problémákat kezelni, amik például a generációváltáshoz kapcsolódnak. Őket kell valahogy a szövetségeseinkké tenni, és ennek a fontos része, hogy háttérbeszélgetéseket csinálunk, és bevonjuk őket abba a szakmai kidolgozásba, ami a javaslatok kapcsán történik meg, például a jogi kategóriák kapcsán. Ez nemcsak itt igaz, de ez jól rávilágít arra is, hogy milyen fontos szerintem a politikában, – főleg a mai magyar politikában – a részvételiség előtérbe helyezése, tehát hogy akik kapcsán vagy amilyen területen bárki bármilyen javaslattal előáll, azért én azt üdvözlöm, ha annak a területnek a képviselőjét megkérdezik, és őket bevonják a munkába. Ez nem jelenti azt, hogy szűrő nélkül el kell fogadni azt, amit bárki bármilyen területen mond, csak nyilván a gyakorlati tapasztalatok és a rutinból eredő megfontoltság, az onnan jön. Ezért ez egy számomra fontos része a szakmai munkának.
P.P.: A családi vállalkozások tekintetében Magyarország jó helyen áll az EU-ban? Régiós szinten milyen példákat láthatunk?
B.B.: Vannak jó példák, például Csehországban van már ilyen jogi kategória, és Máltán egészen átfogó szabályozás lépett életbe. Az EU-n belül vannak jó példák, Németországban lehet, hogy jogi kategória nincs, de ott a kis- és közepes vállalkozásokra nagyon erősen támaszkodik a gazdaság. Ilyen szempontból van EU-s relevanciája, ha bizalmat szavaznak nekünk a választók, és képviselőt tudunk küldeni az Európai Parlamentbe. Akkor ezt az ügyet hatékonyabban tudjuk képviselni, vagy legalább információkat szerezni, tudásmegosztásban részt venni.
P.P.: Már érintettük azt, hogy a 2RK szakmai igazgatója vagy, ezt a pozíciót hogyan kell elképzelni, milyen szereped van a pártban? Részt vettél az EP-program összeállításában is. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél, és kikkel dolgoztál együtt?
B.B.: Kezdem azzal, hogy a szakmai igazgató, az mit foglal magában, vagyis én hogy fogom fel. Szerintem ez egy átkötő szint vagy összekapcsoló szint a politikai döntéshozatal és a szakmai döntéshozatal között. Én vagyok, aki koordinálja azt, hogy a politika irányai, amiket a különböző politikai döntéshozatali szervek meghatároznak (ez vagy az Elnökség, vagy a Választmány, vagy a Kongresszus), szakmai szempontból jók legyenek. Fontos, hogy a kettő között legyen egy harmónia, nekem mindkét szint nyelvén kell értenem. A politikai stratégiánkat értenem kell, és a különböző szakmai területeknek az értékeit, érdekeit, irányvonalait is ismernem kell, és ennek a kettőnek a párbeszédét kell kialakítanom. Igazából ez történt az EP-program kapcsán is. Ahogy a különböző politikai döntések megszülettek, például hogy milyen államfelfogásunk van (jól-léti állam), a gazdaságban az ökoszociális irányban hiszünk, ez már egy harmadik-negyedik lépés, alapból ott kezdjük az egészet, hogy a polgárosodás az anyagi és szellemi függetlenség, egy ilyen társadalom kialakítása a Második Reformkor célja. Minden területnek van egy saját kabinetje, és ott vannak azok a szakemberek, akik ezekkel tudnak foglalkozni. Az én feladatom volt az EP-program szerkesztése, ami azt jelentette, hogy a különböző kabinetekkel, szakemberekkel párbeszédet folytattam, észrevételekkel éltem az anyagaik kapcsán. Az ő anyagaikból próbáltuk kialakítani a szöveget, és ennek a szerkesztésnek én voltam az utolsó állomása, én szintetizáltam. Nagy örömmel töltött el, amikor most feltöltöttük, az, hogy a Kongresszuson megszavazták. Amikor bemutattuk és elfogadtuk, annak ellenére, hogy a tagság ismerte a programot, és lehetősége volt mindenkinek hozzászólni, és beszélgettem is elég sok tagunkkal arról, hogy ők mit látnak a programban, mi hiányzik esetleg, milyen észrevételeik vannak, ezek pozitívak voltak. Mégis amikor ott voltam a szavazáson, akkor izgultam, hogy sikerüljön. Szerencsére egyhangúlag elfogadtuk. A másik örömteli pillanat pedig az volt, amikor kikerült a program. Lesz még pár örömteli pillanat, mert a programot még elküldjük civil szervezeteknek, szakértőknek és bármelyik szimpatizánsunk is hozzászólhat, megvitathatja, tehet hozzá észrevételeket. Ez még egy kör a nyilvánosság előtt, ahol ezeket az észrevételeket megpróbáljuk beépíteni, így a végleges programot áprilisban fogjuk majd bemutatni. A politikai irányokban nem lesz változás, főleg a kohéziós források felhasználásánál számítok javaslatokra. Ezeket a kezdeményezéseket nagyon izgalmas meghallgatni, már csak azért is, mert most vagyunk húsz éve EU-tagok, és most hallgattam nagyon sok ilyen húsz éves évfordulós konferenciát, előadásokat, és akkor akik kidolgozták az első fejlesztéseket 2002 és 2006 között, már nem is emlékeznek hogy hány tízezer szakértőt és civil szervezetet vontak be. Volt valami félmillió üzenetváltás, hogy ezekben milyen projektek szerepeljenek, hogyan allokálják a forrásokat. Azt nem tudom, hogy a mostani kormány hogyan írja ezeket a fejlesztési terveket, meglepődnék, ha ekkora részvétel lenne benne, bár lehet, hogy így van. Nekem ez nagyon inspiráló volt, hogy nagyon sok pénzről van szó, azt bele is írtuk a programba, hogy a húsz év alatt napi átlag két és fél milliárd forint EU-s pénz érkezett Magyarországra, ezek felfoghatatlan mértékű összegek, és ezeknek az elköltésénél jó, ha minél jobban bevonjuk az embereket.
P.P.: A Második Reformkor szerint jelenleg jó helyekre fektetjük be a kohéziós forrásokat?
B.B.: Az biztos, hogy nem jól költjük el. A programunk címe az az, hogy ,,Adjuk vissza az országot a fiataloknak!” – ez egy átfogó elképzelés arról, hogy ahhoz, hogy Magyarország egy fejlődő ország tudjon lenni. Hogy a polgárosodást el tudjuk érni, ahhoz egymás után több különböző lépésre van szükségünk. Mi az első lépésnek azt gondoljuk, hogy a fiatalok minél kisebb számban akarják elhagyni az országot, és lehetőleg minél többen jöjjenek majd haza. Mi úgy hívjuk, hogy társadalmi fenntarthatóság, ez megjelenjen a közbeszédben, a szakpolitikák esetén ehhez kapcsolódik a lakhatás, a családalapítás segítése, az egészségügyi prevenció bevezetése. Ez nem egy kormányprogram, ami most releváns, az az uniós pénzek elköltésének átalakítása, hogy beton helyett az emberbe fektessünk. Ez arról szól, hogy ha egyenleget vonunk és megnézzük a húsz év eredményét, akkor sikertelen volt ez a kohéziós felzárkózási politika. Egyébként nemcsak nekünk, általában a közép-kelet európai államoknak nem sikerült életminőségben felzárkózni. Ennek van két fő oka szerintünk: az egyik, az a mindenkori kormányok felelőssége, az az, hogy nem kellő átgondoltsággal költötték el ezeket a pénzeket, nem volt egy átgondolt, hosszú távú stratégia, ami ezt a fejlődést biztosítani tudta volna. A másik része (és ez egyben egy erős EU-kritika), hogy annak ellenére, hogy mi már lefektettük többször és a programban is szerepel, hogy mi a nyugati szövetségi rendszerben képzeljük el Magyarország jövőjét, szerintünk mi egy nyugati ország vagyunk. Fontos is, hogy ezt a bizalmi viszonyt helyreállítsuk, mert csak ez után lehet megfogalmazni olyan érdemi kritikákat, ami például az, hogy rendszerszinten nem jó az, ahogy el tudják költeni a tagállamok ezeket a kohéziós pénzeket. Az azért nem véletlen, függetlenül attól, hogy a kormány milyen magatartást tanúsít, hogy struktúrálisan nincs lehetőség arra, hogy ez az életminőségbeli javulás megtörténjen itt, a kelet-közép európai államokban. Itt változtatásokra van szükség, és mi azt mondjuk, hogy beton helyett az emberbe fektessünk, jobban jelenjen meg az a típusú befektetési lehetőség, amit a közgazdaságtan humán tőkének hív, az emberek kompetenciájának növelése az oktatáson keresztül, az egészség növelése. Itt a megelőzést kell előtérbe helyezni, az egészségügyi prevenciót. Adjon lehetőséget az EU-s szabályozás arra, hogy ezekbe is lehessen pénzt fektetni, inkább, mint hogy – kicsit gúnyosan mondva – térkövezésre költenénk. Milyen jó lenne, hogy ha ezeket lehetne például az egészségügyi ellátásban felhasználni!
P.P.: Te is járod az országot, vagy egyedül vagy más politikustársaddal. Milyen hangulatúak ezek a megjelenések? Vannak-e korosztálybeli különbségek? Milyen visszajelzések érkeznek?
B.B.: A megjelenők életkora vegyes. Vannak különböző eseményeink, a közösségi estek azok fontrális politikai fórumok, amiket szerintem megszokhattunk: ott az van, hogy elmondjuk a víziónkat, és utána a közönség kérdezhet. Itt én azt látom, hogy sok fiatal jön el, de minden korosztály képviselteti magát. Vannak a ,,2RKlubok”: ezek interaktívabbak, itt általában kevesebb ember tud beszélgetni, vitázni. Mindig van egy jól körülhatárolt téma, és erről megy a diskurzus. Fontos, hogy ne csak a mi politikusaink kapjanak lehetőséget, hogy kifejtsék a véleményüket, hanem a közönség is tudjon kérdezni, megfogalmazni javaslatokat. Pár hete a lakhatási téma alatt többen sok javaslatot tettek, részletesen tudtunk erről a témáról beszélni. Ide a fiatalabb korosztály jön el. A harmadik az utcai megjelenések, a ,,2RKorzó”, ez az utcafórumunk elnevezése. Most voltam Pécsett, a Széchenyi téren, sokan hallgattak meg, volt aki kávézás mellet figyelt. Szórólapozáson sokszor beszélgettem olyan középkorú emberekkel, akik nagyon jól rezonálnak arra, hogy ,,Adjuk vissza az országot a fiataloknak!”, és ők is megerősítik azokat az elgondolásokat, amiket mi is szoktunk hangoztatni, hogy az elvándorlás a szülőknek és a nagyszülőknek is nehézséget okoz. Hiányoznak nekik a gyermekeik, unokáik, nem szeretik, hogy videóhívásban kell velük kapcsolatot tartani. Ezek a történetek nagy erőt adnak ahhoz, hogy érdemes ezt csinálni, és hogy mindannyian érzékeljük ezt a problémát.
P.P.: Az interjú végén az interjúalany mindig hoz egy verset, ezzel talán közelebbről is megismerhetjük. Erre kértelek téged is, hoztál is nekünk egy verset. Pár mondatban bemutatnád, miért ezt választottad, valamint miben kapcsolódik hozzád ez a mű?
B.B.: Én csaltam, mert nem verset hoztam. Régebben nagyon kevés verset olvastam, mostanában kezdtem el Weöres Sándort vagy József Attilát olvasni, Adyt szeretem még. Este elalvás előtt felcsapom a József Attila összest, és csak lapozgatom véletlenszerűen, aminek megtetszik a címe, vagy ahol megáll a kezem, azt elkezdem olvasni. Inkább József Attilát olvasom, mint egy-egy versét, sokszor nem is jegyzem meg, hogy melyik versek voltak rám nagy hatással. Én a versekhez kevésbé tudok kapcsolódni, és emiatt hoztam Márai Sándor Füves könyvéből egy szöveget. Nekem különböző élethelyzetben különböző szövegek tudnak segíteni, például ott van a Márai Sándor Az igazi, ezt akkor olvastam, amikor az előző barátnőmmel szakítottam. A szerelemről sokat tanított, egy nagy hatású regény. Amit most hoztam, az talán a politikai kontextushoz illik, ez Márai Sándor Füves könyvében van, az a címe, hogy A hazáról. Nekem ez a politikai gondolkozásomra sokat hatott: amikor olvastam, talán pont külföldön voltam, és szíven ütött, hogy egyszerre egyszerűen és nagyon erősen fogalmaz ebben Márai, hogy a hazáért való tevékenykedés, az milyen fontos. Nem akarom ehhez hasonlítani magamat, de nekem ez egy fontos meggyőződés volt, hogy ne Svájcban kezdjem el az életemet, és rájöttem, hogy nagyon szeretem Magyarországot és a magyar embereket.
P.P.: Köszönöm szépen az interjút Búzás Balázsnak!
B.B.: Köszönöm szépen!
Márai Sándor: Füves könyv
A hazáról
Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat a haza nevében beszélni.
Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.