Egy állam gazdaságáról rengeteg szó esik, többféle nézőpontból: a jegybank többek között az ország valutájának stabilitását tűzi középpontba, a pénzügyminiszter az államadósság fenntartható szinten tartását, a bankár a hitelezés minél hatékonyabb kialakítását, az iparos a versenyképes termelési szint elérését, a vállalkozó a versenyelőnyök megszerzését, a munkavállaló a minél magasabb bér kiharcolását. Különböző érdekekhez különböző narratívák tartoznak.
És ez még csak a gazdaságra tekintő szemek eltérő elhelyezkedését, ezáltal eltérő látványát veszi figyelembe. Ha hozzávesszük, hogy az, amire általában gazdaságként gondolunk, szinte szétszálazhatatlan komplexitást tartalmaz akkor, ha a valódi mélységében vizsgáljuk – gondoljunk arra, hogy például a „szőlőtermesztés” mint szektor mennyi különböző ember élethelyzetét összesíti, eltérő földrajzi, anyagi, technológiai, stb. adottságokkal – akkor kézenfekvővé válik, hogy egyszerűsítenünk kell annak érdekében, hogy megfelelő döntéseket tudjunk hozni arról, hogy hogyan alakítsuk készüljünk fel a jövőre.
Ehhez adott Orbán Krisztián egy, a napokban megjelent beszélgetésen megvilágító erejű támpontot. Három részt különböztet meg a gazdaságban:
- Külföldi vállalatok: külföldi tulajdonban lévő vállalatok, akik hatékonyan képesek termelni, ám ez jórészt kizárólag exportra történik
- Járadékvadászok: hazai tulajdonú vállalatok, amelyek üzleti modellje a hatalomhoz lévő közelségen alapszik, ennek a járadékait szedik le (adóelőny, támogatása, lazább törvénybetartatás, stb.)
- Magyar versenyszektor: relatív kicsi vállalatok, amelyek a piaci versenyelőnyeik miatt működnek sikeresen, ám összesített szinten elenyésző exporttal rendelkeznek
És hogyan növekedik a gazdaság?
A 2008-as gazdasági világválság utáni néhány évben először talpra kellett állítani a magyar gazdaságot. Az utána következő időszakban, főleg a 2013-től 2022-ig tartó szűk évtized, jelentős gazdasági növekedés volt tapasztalható. A növekedésből származó javakat főképp a hatalomhoz közel álló szűk elit érezhette magáénak, akik mérhetetlenül meggazdagodtak, azonban a munkabérek tartós növekedése (éves 7-9 százalékos reálbéremelkedés) azt eredményezte, hogy a társadalom jelentős része magasabb életszínvonalon él, mint előtte. A legalacsonyabb jövedelemszinten élő emberek kezét viszont elengedte a hatalom (gondoljunk arra, hogy a minimálbéren ugyanakkora az adókulcs, mint a leggazdagabbak jövedelmén), ám mivel ők politikailag többségében inaktívak, nem volt rákényszerítve a mindenkori kormány, hogy megfelelő esélyeket teremtsen számukra.
Mégis, azt hiba lenne eltagadni, hogy széles rétegek számára az a tapasztalat, hogy „jobban élünk, mint előtte”. Mivel ez a legerősebb összehasonlítási alap, nehezebben találnak értő fülekre azok elemzések, amelyek a környező országok nagyobb életszínvonal-növekedését, vagy a lehetőségek nem megfelelő kihasználását firtatják. Mik is voltak pontosan ezek a lehetőségek?
Az eddig nem látott mértékben beáramló külföldi pénzek. Ezek leegyszerűsítve két helyről érkeznek Magyarországra: az EU-tól és a külföldi vállalatoktól beruházások formájában. Az előbbiekben említett keresetnövekedést ezek a rendkívüli méretű külföldi források alapozták meg.
A gazdaság három része
Ahhoz, hogy a rendszer fenntarthatatlanságát megértsük, érdemes megvizsgálnunk azt, hogy a gazdaság fent felvázolt három része milyen tulajdonságokkal rendelkezik.
A külföldi vállalatok relatív magas termelékenységet tudnak elérni a tőkeerejük, a technológiai fölényük és a meglévő exportpiacaik miatt, ahol magasabb áron képesek értékesíteni a termékeiket. Ez a része a gazdaságnak a gazdasági átlagnál gyorsabban nő, a beruházásaik képesek olyan munkahelyeket teremteni, amelyek esetén magasabb a munkabér. Mivel jórészt exportra termelnek, Magyarország kevéssé osztozik az általuk megtermelt termékek életszínvonalat javító hatásában, és az itt képződött nyereséget is visszaküldik az anyaországba, kevésbé forgatják vissza az itteni tevékenységükbe.
A járadékvadász vállalatok általában kifejezettem alacsony termelékenységgel működnek, ám ez számukra elfogadható, mivel az EU-ból érkező támogatások, valamint hatalomhoz való közelségük okán nyereségesen tudnak működni. A hatékonytalan működést ellensúlyozza az is, hogy az állami és önkormányzati megrendelések többsége náluk landol. Emiatt nagyszámban teremtenek munkahelyet, amelyek esetén meg tudják fizetni a növekvő munkabéreket. Ugyancsak gyorsabban nőnek a gazdasági átlagnál.
A magyar versenyszektor helyzete egyre nehezedik. Nem olyan tőkeerősek, gyakran technológiai hiányban vannak a nagy multinacionális vállalatokkal szemben, ezáltal nehezebb exportpiacokra lépniük. Mivel az EU-s források jelentős része nem hozzájuk kerül, ezt a versenyhátrányukat egyre nehezebben tudják ellensúlyozni a járadékvadászoknál hatékonyabb működéssel. Az általában a másik két rész által megnövelt munkabéreket a hazai piacon eladott termékek és szolgáltatásokból származó bevételekkel nehezebben tudják megfizetni. Összességében így a gazdasági átlagnál lassabban növekednek.
Egy fenntarthatatlan rendszer
Ez a lassabb növekedés azt jelenti, hogy a magyar gazdaság egyre jelentősebb arányban függ a külföldi vállalatok, valamint a járadékvadászok termelésétől. Többek között ez magyarázza a kormányzat első ránézésre eszetlennek mondható akkumulátorgyár-építéseit. A rendszer a külföldi források Magyarországra érkezésén alapszik. Ha ez megáll, akkor egy időre jó eséllyel megáll a gazdasági növekedés, a munkabér-emelkedés (esetleg csökkenés áll majd be), és úgy a társadalom egyre növekvő rétege kérdőjelezi meg az elit mérhetetlen gazdagodását.
Nyilvánvaló azonban, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan. Az EU-s források visszatartása lázas kapkodóvá tette a kormányt annak érdekében, hogy külföldi befektetéseket hozzon az országba. Ezek a befektetések azonban megkérdőjelezhető okok miatt érkeznek. Amikor azt látjuk például az akkumulátorgyárak esetén, hogy megfelelő földrajzi adottságok és erőforrások nélkül, elegendő elérhető munkavállaló hiányában zajlik a beruházások elindítása (jelentős állami támogatások mellett), akkor megalapozott a gyanú, hogy nem egy hosszútávú stratégia megvalósulását észleljük (még ezzel ellentétes kommunikáció esetén is).
A külföldi forrásokra alapuló rendszernek szüksége van az EU-ra és a külföldi tulajdonban lévő beruházásokra. Ezek egy része nem olyan helyre kerül, ahol hatékony, hosszú távon önmagában fenntartható növekedés valósul meg (hanem járadékvadászat), másik része pedig hatékony, ám jelentős részt exportra termelő, és külföldi kézben lévő vállalatokat épít.
A magyar gazdaság csapdába került. Azzal, hogy átgondoltság nélkül csábít be vállalatokat a kormány például gyengébb környezetvédelmi szabályozással, és azzal, hogy a beérkező támogatásokat nem versenyképes, exportképes termékeket és szolgáltatásokat előállító cégek nyerik el, a másik lábunkat is beledugjuk a csapdába, ahelyett, hogy elkezdenénk kikászálódni onnan. A következő részben javaslatot teszek a kikászálódás egy irányára.