Tette fel számtalan ember ezt a kérdést már a történelemben. Milyen érdekes azonban, hogy ez a kérdés a jogainkra vonatkozik, nem pedig arra, hogy van-e ehhez morális alapom? Miért van ez? Erősebb lenne a jog, mint a morál? Ha nem, akkor miért így tesszük fel ezt a kérdést?
Az egyik szemináriumon ülve, óra közben szeretett oktatóm, azt a provokatív kérdést tette fel, egy írásra hivatkozva, hogy van-e jogunk filmeken, illetve képeken nézni emberi szenvedést, teszem azt, háborús képeket. Én erre azt feleltem, hogy jog a bíróságon van, morál pedig a bíróságon kívül. Az arcokat elnézve, ezzel a kijelentésemmel nem arattam osztatlan sikert. Így elkezdtem analizálni a saját kijelentésem, és egy egész aktív és szerteágazó eszmefuttatást követően a következőkre jutottam:
Az, hogy az emberek ennyire ördöginek és maradinak találják ezt a kijelentést, egybe függ a teljesen egészében uraló materializációval. A modern – vagy hát inkább posztmodern – ember teljesen lemondott arról az opcióról, hogy saját emberileg tapasztalt világán kívül lenne másik. Röviden és egyszerűen nem csak a vallástól, de a spiritualizmustól, a transzcendens, az emberi világon túli világ lehetőségétől is teljes egészében elzárkózik. Ugyanis én úgy hiszem, a morál valami emberen – mint lényen és individuumon – túlmutató jelenség. Nem mennék abba bele, hogy az egyházaknak a népszerűtlensége, a tomboló ateizmus vezetett-e ehhez önmagában, ezt mint alapot szeretném lefektetni. Azt gondolom, hogy ez a kérdéskör is ide tartozik, ezért ezt, mint ennek egy esettanulmányát szeretném körbe járni. Fontos már az elején tisztázni, ezzel az írással nem kívánom a jogot leértékelni, vagy nem törődni azzal, milyen irdatlan fontos szerepet tud betölteni, mindössze a kulturális helyiértékét és a túlzásba vitt jogfetisizálást szeretném illetni egy kis kritikával.
Bár nem rendelkezem jogi diplomával, azt vallom, hogy a jog egy egészen meghatározó része alapszik a morálon és az erkölcsön. Mondhatjuk úgyis, hogy jog a morál és az erkölcs intézményesültsége. Azonban arra enged az emberek hozzáállása következtetni, hogy a jog túlment azon, hogy intézmény legyen, mintha teljesen túl akarna nőni az alap morálon. Így az ember el is kezdi többre értékelni, mert a jog alapvetően erősebb szó, súlyosabb asszociációkat von maga után. Hiszen a jog büntet, börtönbe vet, megbírságol. A morál ilyet egészen egyszerűen nem tud, mert míg a jog az alkotmányba írt törvényen alapszik, addig a morál a szívbe írt törvényeken alapszik. Ha logikusan nézzük, a morál törvényei pont azért kéne, hogy erősebb legyen, hisz az hamarabb ítél, mint a jog, így maga a törvénysértés is megelőzhető lenne, hiszen a szív már azelőtt parancsol az embernek, mielőtt a bírónak kéne. Az, hogy jobban hallgatunk most már a törvény szavára, mint a saját morális iránytűnkre, számomra egyértelműen azzal függ össze, hogy a különböző kultúrákban elkezdődött egy züllési folyamat. Egyszerűen az ember már fittyet hány az erkölcsi alapvetésekre, és amíg le nem kapcsolja a rendőrség, addig valójában nem is követett el semmit. Azonban pont ezt cáfolta Dosztojevszkij a Bűn és bűnhődésben. Raszkolnyikovot nem a nyaka körül egyre szorosabbá váló törvényi hurok viszi el végzetéhez, hanem a lelkiismeretének tombolása. Az ember annyira elhitte, hogy istenné tud válni, kizárhatja mindennek már a lehetőségét is, amit ő nem tapasztal fizikálisan, annyira meg akar mindent magyarázni racionalitással, hogy nem fogadja el azt a tényt, hogy nem minden magyarázható matematikával, fizikával, biológiával és hasonlókkal. Tehát a transzcendens világot teljes egészében tagadja és ha adódik valami, amit a tudomány nem tud épkézláb megoldással magyarázni, elkezdi feszíteni belülről szorongás, a szorongás az ismeretlentől.
Na de térjünk vissza a jog és morál kérdéséhez és evezzünk gyakorlatiasabb vizekre. Nem minden jogos, ami morálisan helyes és nem minden morálisan helyes, ami jogos. Ez egy nagyon fontos felismerés kéne, hogy legyen. Mondok egy példát. Arany János, Ágnes asszonyát a bírák a tárgyalásról hazaengedik, mert látják, hogy elméje megbomlott és egy összetört, lelkiismeretfurdalástól megnyomorodott nő állt előttük. Pedig Ágnes asszony kvázi bűnrészes volt a férje brutális meggyilkolásában. Azonban mégis az olvasó, azt fogja érezni, helyesen cselekedtek a bírák mikor hazaengedték, hiszen az ép elméjével, és a tisztátalan lelkével fizetett a bűnjéért. Simán bevarrhatták volna a kóterba élete végéig, azonban ellenszegültek a törvénynek, hogy a morálisan helyesen cselekedjék, azaz ne nyomorítsanak tovább egy már eleve megnyomorodott nőt. Ez látszólag ellentmond a kezdeti kijelentésemmel, mi szerint morál a bíróságon kívül, de tegyük félre a cinizmusunkat, értsük, hogy ez nem egy abszolút, inkább csak általános igazság. Hiszen azonnal felvetődik a kérdés, morálisan helyes-e egy ügyvédnek védeni egy nemi erőszaktevőt, egy gyilkost stb. Arról nem is beszélve, hogy ugyanazon esetekre, gyakran nem ugyanolyan ítélet születik. Ahogy a futballban. A futballban is le van írva, mi számít lesnek, mi számít szabálytalannak, mégis nem egyszer láttunk már orbitális csalásokat bírók részéről. Ez messze vezetne. Másik példa, a középkorban a pallosjog lehetővé tette a földesuraknak, uralkodóknak, hogy alattuk lévő emberek életével rendelkezzenek. Lehet, hogy demagóg példa, de akkor is, ezt az akkori jog garantálta.
Amit ezekkel valójában kifejezésre akarok juttatni, hogy a jog tökéletlen, mivel függ az aktuális hatalomgyakorlótól, az adott történelmi kontextustól és még sorolhatnám. A morál ilyen szempontból sokkal stabilabb és egyértelműbb, mert ezt az ember lehet, hogy nem tudja olvasni vagy a fizikai térben látni, de érzi. Hacsak nem rendelkezik pszichopátiával. Ami a morálra, a morál érzékelésére hatással lehet, az csakis a kultúra és a szellem ereje. Ezt is lehet persze befolyásolni, azonban sokkal nehezebb és hosszabb folyamat, ráadásul a valódi kultúra organikus, ellentétben a joggal melyet teljes egészében ember írja, így megalkotásánál fogva tökéletlen. Továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy bár az európai ember (mivel ezt a kérdést európai kontextusban szemlélem) számára a morál leginkább az antik, még erősebben a keresztény kultúrkör a befolyásoló, ez nem azt jelenti, hogy egy ateista ne gondolkozhatna morálisan, vagy ne lehetne erkölcsös. Sőt tovább megyek, a történelem során különböző törvényekkel maga az egyház is megkérdőjelezte a krisztusi tanítást. Azonban ebből nem az következik, hogy maga a vallás nem tartalmaz morált, vagy felesleges és kártékony lenne, mint ahogy azt a Richard Dawkins hívők tartják, mindössze azt, hogy az egyházat is végső soron emberek alkotják, maga a vallás nem materializálható úgy, mint a hatalommal korrumpált eszmény. A nap végén mindig az a konklúzió, hogy végső soron egy kultúrából következünk mi európaiak, és nyugatiak, így a szívünk parancsa is hasonló, csak elkezdtük a szavait kevesebbre tartani, mint a materiális javakat és intézményeket.
Arra a kérdésre, hogy akkor mégis hogy kéne cselekednünk, arra Kant már megadta a választ: Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor, egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen. Ennek a leegyszerűsített változata a bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Gondolkozz és élj úgy, hogy az egyetemesen is elfogadható és konszenzusos erkölcsi alap legyen. Legalábbis én így értelmezem. Ha most ironikus, sőt mi több szarkasztikus szeretnék lenni, azt mondhatnám, hogy jogom van így értelmezni.
A szív és az azt értelmező kultúra helyét ma átvette a törvénykönyv. Ott van a halálbüntetés kérdése, az abortusz és még sorolhatnám, ezek egyike sem jogi kérdés, hanem tisztán morális és erkölcsi. Ezeket a szellemnek, a kultúrának kellene feldolgoznia, nem pedig a jognak. Természetesen vállalom, hogy ez idealista, de mintha pont hogy a túlzott materializmussal az ember idealizmusa veszett volna oda, mindenki azzal foglalkozik, hogy x y dolog hogy és miért van, nem pedig azzal, hogy ez így rendben van-e. Véleményem szerint pont hogy a szabadabb szellem, az idealizmus, a jóba vetett hit mentheti meg az emberiséget attól, hogy teljesen az anyagi világban ragadjon. Ahol az ember nem több, csak bevásárlókosár, kórlap, és ahogy József Attila fogalmazott, kartotékadat.
Mondhatná az ember ezeket olvasva, persze ez mind szép és jó, de annyian vagyunk itt ebben az országban, vagy Európában, akik más és más morális iránytűvel rendelkeznek. Erre csak az a válaszom, hogy nem rendelkeznek más morállal, csupán más-más kultúrával, ami a széttöredezettség és globalizáció sújtotta XXI. században ténylegesen egy valós probléma. Azonban itt van a feladatunk is. Újra kell konstruálnunk a kultúrához és a fogyasztásunkhoz fűződő attitűdünket, új alapra kell helyezni az ember-ember viszonyokat. Ha megvannak a közös új alapok, talán a kultúra is elkezdhet egy kicsit egységesülni, persze nem állítom, hogy ettől a kultúra színtisztán homogén lesz, nem is kell annak lennie, viszont egy kicsit közelebb kerülne egyik embercsoport a másikhoz, ezáltal a morális iránytűnk is egy közösebb kultúrai alapból tudna magának új (vagy pont épp régi) mércét állítani, és azokból kiindulni, az alapján működni.
Válaszolva a kiinduló kérdésre, van joga az embernek háborús képeket nézegetnie, horror vagy akciófilmeket néznie ahol emberek halnak meg és szenvednek, sőt morális alapja is van, hiszen ezekből az esetekből, élményekből tanulhatunk is. Ezek a saját morális iránytűnkre is befolyásoló erővel tudnak bírni, és beleépülhetnek ezáltal a kultúrába. Abban az esetben, ha az ilyen tevékenységünket egyfajta perverz kukkoló attitűddel tesszük, és az emberi szenvedés és nyomor szórakoztat minket, ott a jog továbbra is megmarad, azonban a morális alapunk enyhén szólva szétfoszlik.
Az idealizmus nem szégyen, a materializmus nem pusztító, a jog nem ellenség, legalábbis ameddig nem válik abszolúttá. Egy kicsire mindegyikből szüksége van az emberiségnek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy mi emberek tökéletlenek vagyunk, azonban mindig a segítségünkre tud sietni a transzcendencia, a morál, a szív szava, és az ész járása, csak meg kell tanulnunk, vagy inkább újra kell tanulnunk az üzeneteinek dekódolását.