Minden nemzetnek, minden nemzethez tartozó politikához és politikai elithez tartoznak kínos, szemforgatós, meghökkentően alpári pillanatok. A politikát is emberek csinálják, így ki van zárva annak a lehetősége, hogy ezeket meg lehessen úszni. Azonban a magyar ember joggal érezheti, hogy még a többi nemzethez képest is kirívóan sok ilyen pillanattal büszkélkedhet (vagy hát azt pont nem). Embert próbáló feladat volt ezt a listát összeállítani, és nem tagadom, hogy nagyon sok precedens maradt le, és biztos vagyok benne, hogy lesz minden olvasónak hiányérzete a lista elolvasása után. Ezen lista kiegészítését (ahogy mindegyikét) már ráhagyom a nagyközönségre, mindenki ízlés szerint formálja meg a sajátját.
Fontos leszögeznem, ez a lista nem a legnagyobb botrányokról szól és nem is a legnevetségesebb momentumokról. Ez azokról a magyar politikai és közéleti életképekről szól, amikor az ember nehezen tudja eldönteni, hogy amit a képernyőn lát, az parlamenti közvetítés, egy vitaműsor, vagy pedig a Mónika Show egyik adása. De mindenképp tudattalanul abban reménykedik, hogy ez nem komoly, csak médiahekk. Amikor pedig rájön az igazságra, a szereplők helyett is szégyenkezik és úgy érzi, most telt be a pohár, ez tragikomédia.
10. Demcsák Zsuzsa, Szanyi Tibor-interjúja
Aki nem ebben az országban él, nehezen hiszi el, hogy ilyen megtörténhet a médiában, pláne akkor, ha egy politikai interjúról beszélünk. Az történt ugyanis, hogy az ATV Start című műsorába meghívták Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselőt, a riporter pedig, az addig bulvár világban dolgozó Demcsák Zsuzsa volt, aki már a felkonferálást is vért izzadva tudta felmondani, majd pedig megpróbált úgy tenni, mint aki annyira vágja ezt a politika dolgot, hogy ő neki egy Szanyi Tibor reggelire is kevés. A kísérlet sikertelen volt, másnap már nem kellett menni dolgoznia. Itt nem csak arról van szó, hogy Demcsák Zsuzsa alapból teljes egészében alkalmatlan ilyen feladatra, azt már szinte megszokhatta a magyar médiafogyasztó. Az viszont, hogy a műsorvezető tulajdonképpen mintha szer hatása alatt ült volna kamerák elé, ezt pedig nem azzal kompenzálja, hogy próbál minél kevésbé aktívan részt venni a beszélgetésben, éppen ellenkezőleg, neki áll Gulyás Mártonost játszani, és leszázalékolva próbál keménykedni a vele szemben ülő politikussal, ez valami egészen új mélység. Mai napig nem derült ki, volt-e valami a szervezetébe, vagy ténylegesen a fáradtság volt az oka, valójában nem is feltétlen lényeges, ez az interjú még a mai magyar médiaviszonyok közt is vállalhatatlan.
9. Jéghideg mit kérsz?
Nagyon ritka az, hogy politikus szájából egy vicc ténylegesen szórakoztatónak hat, és nem ássa alá a közélet színvonalát, valamint az adott politikai aktor imázsát. Ennek az a fő oka, hogy a komédiástól várjuk el, hogy szórakoztasson, a politikustól pedig azt, hogy vezessen és alternatívát vázoljon fel. Ezen szerepeket felcserélni legtöbb esetben nem szerencsés. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és rezsibiztos, úgy vélte, rendelkezik a megfelelő képességekkel, hogy a kivételhez tartozzon. Egyik interjújában a migránsválság, a globalizmus és a multikulturalizmus jelenségeit a következő viccel próbálta szemléltetni: „Németországba tíz év múlva bemegy egy ilyen presszóba egy ember és mondja: alhali la hablalha Coca Cola? És visszakérdeznek, hogy: Jéghideg mit kérsz?” Mondanom se kell, ha valaki el is nevette magát, az inkább kínjába tette. A frenetikus humoreszket megelőzően a magyar gasztronómiát féltette a kebab éttermek térhódításától, ami akár még lehet is legitim diskurzus, de annak az embernek, aki a mai napig a parlamentben ül, lehet tovább kéne látnia a kovászos uborkás üvegnél és a bográcsgulyásnál.
8. Jakab Péter parizerkampánya
Ez nem egy kínos pillanatot, hanem azok sorát jelöli. Jakab Péter sok esetben bizonyította már, hogy mennyire vállalhatatlanul képes viselkedni. Tulajdonképpen attól a pillanattól fogva, hogy átvette a Jobbik vezetését, minduntalan a saját pályáján akarja megverni Orbán Viktort. Vagyis nagyon egyszerű, előre kigondolt beszólásokkal és előadásokkal próbálja hiteltelenné tenni ellenfelét. Ebben viszont Orbán Viktort túlszárnyalni igen csak nehéz. Arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy ezt a közbeszéd züllesztő magatartást és kommunikációs eszköztárt le kéne másolni. A feladata pont az lenne, hogy erre normális alternatívát nyújtson. Jakab személyes mémje a parizer, ez lett talán a legikonikusabb és számomra legszánalmasabb kampány húzása. Alapból fájdalmas egy egyszerű, hétköznapi embernek végignézni, hogy a nála mind rangban, mind fizetésben felette álló politikus megpróbál úgy tenni, mintha egyszerű hétköznapi ember lenne. A parlamentben ülésről ülésre megosztani a miniszterelnökkel a bevásárló szatyra tartalmát, a közösségi médiáját telerakni különböző „hétköznapi ember vacsorája” típusú tartalommal, ez Jakab Péter mesterkommunikációja, ahelyett hogy mondjuk programot vagy konkrét, körülhatárolható világnézetet dolgozzon ki magának és pártjának. Ritka esetek egyike, de ezúttal ténylegesen szembejött a valóság az előválasztáskor, hiszen a második fordulóba nem került be.
7. DJ Feri
Erre az esetre talán kevesebben emlékeznek, de ez azért lehet, mert ezt a momentumot igazából mindenki, aki látta legszívesebben azonnal elfelejtette volna. Alapból végtelenül nyomorúságos számomra, amikor egy politikus fiataloskodik, kimondottan a Tik Tok platformra való tartalomgyártásuktól a falat tudom kaparni. Azonban van az a fajta fiataloskodás ami még a Tik Tok tartalmak okozta szekunder szégyenen is túlmegy. 2014-ben kikerült egy videó az internetre, amiben az látható, hogy Gyurcsány Ferenc egy budapesti szórakozóhelyen a keverőpult mögött játssza a DJ-t. Eleve magát a DJ-t, mint szakmát sem tartom túl sokra, magát Gyurcsány Ferencet, mint politikust sem tartom sokra. Ennek a két jelenségnek nem lett volna szabad találkoznia. Egy olyan közéleti és kulturális atombomba robbant itt fel, mely úgy osztja a szekunder szégyent, mint Puskás Öcsi a gólokat. Ha jobban belegondolok azonban, lehet mégis összetartozik ez a két jelenség. A DJ pont úgy zenész, mint ahogy Gyurcsány Ferenc demokrata baloldali politikus. Lehet csak összenőtt, ami összetartozik. Mindenestere ez rávilágít egy nagyon fontos, és nagyon gyakori problémára. A jelen politikai garnitúra mindent megtesz azért, hogy megússza a tényleges politizálást. Vásári mutatványokkal, kommunikációs blablákkal helyettesíti mindazt, amiben a hiányosságuk van. Továbbá azt érzem, hogy ebben a szakmában mostanra semmi méltóság nem maradt. Nem tudom, ki látja maga előtt Sólyom Lászlót, ahogy a rakparton gördeszkázik? Esetleg Antall Józsefet, ahogy egy hetedik kerületi bárban huszonévessekkel karaókézik hajnal kettőkor?
6. Helló, röfik!
Nincs kínos közéleti pillanatok listája Orbán Viktor nélkül, azt hiszem nem lepődik meg senki azon, hogy több helyezés is köthető hozzá. Orbán Viktor 2017-ben meglátogatott egy idős, nyugdíjas nőt, Bözsi nénit. A Facebook bejegyzés, amiben meg van osztva az alkalmat megörökítő videófelvétel, azt a címet viseli, hogy „Nemzeti konzultáció Bözsi nénivel”. Az hagyján, hogy Orbán Viktor személyesen köszöntötte a háztáji állatokat a kertben, olyan stílusban és olyan attitűddel, mint ha egy egyszerű parasztgazda lenne, egy viskóval, és nem egy miniszterelnök villákkal és milliós havi fizetéssel. Ez csak a szokásos hazug politikai kommunikáció. Az igazi botrány a magyar szavazó hozzáállása a demokráciához. Bözsi néni ugyanis azt állítja, hogy ha minden évben lenne miniszterelnök választás, akkor ő minden esetben Orbán Viktorra szavazna, hiszen ilyenkor a nyugdíja mindig emelkedik egy kicsit. Roppant szomorú, roppant kínos, de ugyanakkor iszonyatosan lényegre rávilágító kis beszélgetés ez. A magyar választó ténylegesen ezt várja a politikától. Nincsen hosszú távú gondolkodás, nincs a dolgok mögé nézés, csak a pillanatnyi haszonszerzés a cél. Az elmúlt harminc év politikai elitje hosszú évek alatt kinevelte a 10 millió opportunista országát. Lényegtelen hogy valaki hogy jutott haszonhoz, milyen áron és milyen szabályokat felrúgva, a lényeg hogy részesedjünk belőle.
5. Fekete-Győr András, Partizán-interjúja
Szinte már klisé, hogy az ellenzék kormányzó képtelen, mert kiemelt bérezésű alkalmatlanok gyülekezete. Nagyon szeretném ennek ellenkezőjét gondolni, és igyekszem is objektíven állni ehhez a kérdéskörhöz is, azonban amikor ezt az interjút láttam, a szó szoros értelmében ledöbbentem. Mielőtt belemerülnék, azt meg kell jegyezni, hogy ez az interjú Gulyás Márton és Fekete-Győr András között, olyan 4 órás, a Youtube felületre egy összevágott körülbelül 1 órás verzió került föl. Innen nézve érdekes és nem várt, hogy a Partizán ennyire kitoljon a hozzá ideológiában közelállókkal. Az interjú során ugyanis jelentős számú kérdésre Fekete-Győr hosszas és kínos szünetekkel, illetve ’’nem tudommal” felelt. Önmagában egy politikusnak sem szégyen kimondani azt, hogy valamit nem tud, sőt. Azonban itt nem a világ legkomplexebb és legsokrétűbb kérdéseit kellett megválaszolnia, például hogy mi vár ránk a halál után, pusztán a pártjával és a magyar politikával kapcsolatos kérdéseket, melyekkel azért érdemes lenne tisztában lennie. Végtelenül kínos volt végignézni Fekete-Győr szenvedését, és felvetődik a kérdés, hogy jó ötlet-e rábízni egy olyan emberre az ország vezetését, aki nem hogy sorskérdésekre, a pártjával kapcsolatos transzparenciai kérdésekre se tudott választ adni. Ez az interjú véleményem szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Fekete-Győr kiessen a politikai verseny élmezőnyéből. Érdekes azonban, hogy az előválasztási vitára már sokkal inkább volt magabiztos és összeszedett. Az lehet a magyarázat, hogy akár a NER tagjai, úgy az ellenzék is hozzászokott az akolmédiához. Az a percepció, hogy ha ellenzéki orientáltságú médiához mennek interjút adni, ott nem tesznek fel erős kérdéseket, és baráti hangulat fogadja őket. Gulyás Márton ehhez képest szinte szadista módon bánt a Momentum vezetőjével, aki talán pont ettől a disszonanciától zavarodott meg. Ki tudja?
4. Kósa Lajos összes megszólalása
Ha már alkalmatlanságnál járunk, van egy ember a Fidesz berkein belül, aki egyszerűen annyira komolyan nem vehető, hogy már-már szerethetővé válik. Viszont ez gyakran elhomályosítja látásunkat és megítélésünket róla. Legbelül mindannyian tudjuk, hogy úgy viszonyulunk Kósa Lajoshoz, mint a Mónika Show-hoz. Tudjuk, hogy trash élmény, tudjuk, hogy felháborító és elfogadhatatlan, de mégis perverz örömmel hallgatjuk és nézzük. Van még egy helyezett a listán, akiről egyszerűen nem tudtam egyetlen egy pillanatot kiválasztani a sok közül, mert bármely pillanatát választanám ki, ugyanaz lenne a konklúzió, szinte kontextustól is függetlenül. Kósa Lajost akárhányszor kérdezi újságíró, akárhányszor kérdezik valamiről, abból abban a szent pillanatban egy Hofi politikus paródia lesz. Hebeg-habog, nem igazán tudja ő se, hogy mit gondol az adott témáról, legszívesebben messze futna el a szituációtól, és ezeket a gondolatait legtöbbször „humorral” vagy rosszabb pillanatban arroganciával kompenzálja. A magyar közélet csúcspontja lett volna, ha Demcsák Zsuzsa, Szanyi kapitány helyett Kósa Lajost interjúvoltatja ott és akkor. Az Marvel univerzumba illő összecsapás lett volna.
3. Boldog karácsonyt!
Ez a mondat egyszerűen az elmúlt 30 év elfuserált politikájának, Orbán Viktor kommunikációjának, a NER hatalmi struktúrájának és a magyar ember demokráciához fűződő viszonyának a foglalata. Amikor az ellenzék próbálta szembesíteni a miniszterelnököt azzal, hogy rendszere antidemokratikus, és korrupt, ő csak annyit mondott: boldog karácsonyt! Abban a pillanatban, ahogy ez a frázis elhangzott, valami, talán örökre, megváltozott a magyar közéletben. Innentől kezdve a parlamenti gyűlések és a politikai kommunikáció abban merül ki, hogy nem az nyer, aki hitelesebben tud képviselni egy ideát, nem az nyer aki racionálisabb és pedánsabb érveket hoz fel, az nyer aki kellő aljassággal és kisstílű egysoros oltásokkal hatékonyabban tudja hitelességétől megfosztani ellenfelét. Minden nemzetnek megvan az a mondása, az a mondata, amely egy egész korszakot, egy egész felfogást tud reprezentálni. Ilyen a „szabadság, egyenlőség, testvériség”, ilyen a „kocka el van vetve”, és ilyen a „nem ígérhetek mást, csak vért és könnyeket”. Nekünk magyaroknak marad a boldog karácsony, és a szomorú nép.
2. Bayer Show
Ez is olyan jelenség, amelyből nem tudtam egy adott pillanatot kiválasztani, hiszen valójában az egész egyetlen szégyenteljes pillanat permanens folytatása. Nem tudom, hogy mi újat tudnék még elmondani Bayer Zsoltról, műsoráról és köréről, amit előttem már ne mondtak volna el. Nem is csak magyar kontextusba kell őt szemlélni, nem sajátosan magyar jelenség, hanem rendszer jelenség. Az autoriter, kisebbeken uralkodó és elnyomó rendszereknek mindig van egy ilyen kijelölt ökle, mely parancsszóra lecsap mindenkire, aki kifejezi nemtetszését a rendszerrel szemben. Olyan ez, mint amikor az óvodában a nevelő néni kijelöl egy gyereket arra a három percre, amíg kiszalad, mondjuk a mosdóba, hogy tartsa meg a rendet és vigyázzon a többiekre, a kijelölt lurkó megérzi a hatalom erejét, úgy tesz, mintha magától az istentől kapta volna hatalmát ajándékul a jó szolgálatért, és neki áll piszkálni, fegyelmezni a többi kölyköt. Ha a rákosi rendszer ávós mentalitását keverjük egy vidéki kocsmából kirángatott proli stílusával és hozzáadunk egy kis szolgai tetszeni vágyást, megkapjuk maradéktalanul Bayer Zsoltot. Legalábbis azt a szerepet, amit eljátszik. Nem tudom, hogy valójában Bayer értelmiségi ember, aki játssza a prolit, vagy proli, aki játssza az értelmiségit. Nem ismerem személyesen, így nem tudhatom, de valójában nem is nagyon érdekel. Csak azt a szerepet minősítem, amit a közéletben megjelenít, aminél visszataszítóbbat és kártékonyabbat nem igazán tudok jelenleg mondani.
1. Balhé a Kossuth téren
Ez az a pillanat, amikor számomra is egyértelművé vált, hogy a magyar nemhogy nemzetet, még társadalmat se tud alkotni. Végtelen tehetetlenséget, szánalmat és csalódást tudtam csak érezni. Ilyenkor az ember nem tud sem őszintén nevetni, se sírni, se megszólalni. Csöndben elmerül a szégyenben, és hiába csap fel egy Ady kötetet, a nemzetostorozó magatartás itt nem elég, az ilyen felvételeket látva titáni erő kell ahhoz, hogy az ember újra tudjon hinni a magyar társadalom egységesítésében, és saját nemzeti identitásában. A legrosszabb az egészben, hogy egy politikai vagy médiaszemély sem köthető ehhez a pillanathoz közvetlenül. Ezek mi voltunk, csakis mi.
A Kossuth téren, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján nagy tömeg gyűlt össze. A tömeg egyik része, megemlékezni és a miniszterelnök beszédét jött meghallgatni, a másik része pedig tüntetni. A konfliktus az okozta, hogy utóbbiak elkezdtek hangosan fütyülni, üvölteni és kifejezni nemtetszésüket Orbán Viktorral szemben. A tömeg másik része ezt nehezményezte, és itt kezdődtek a bajok. A két tábor szidta, ócsárolta, hazaárulózta egymást, és ami még súlyosabb ütötte-verte azt, akivel sikerült összeszólalkozni. Még durvább részlet, hogy ezek egy része nyugdíjas volt. Sem a civileket, sem az újságírókat nem kímélték. Így ünnepeljük mi a nemzeti ünnepeinket? Így éljük meg a történelmünket és identitásunkat? Ennyire tartjuk 56 eszméjét? Egyszerűen gyalázatos, és nem csak egyik vagy másik oldal, itt mindenki szégyellheti magát, de ha nem teszi, tesszük mi, helyettük is. Egyrészről érteni vélem, hogy nem szimpatizálunk Orbán Viktorral, de kifütyülni egy nemzeti ünnepet ugyan nem jogellenes, és ez így van jól, de messzemenőkig tiszteletlen és aljas húzás. A másik oldalról, mennyire szerencsés dolog az ünneplők részéről teljes mértékben megalázni 56 eszményét, csak azért, hogy Orbán Viktort, a hatalom gyakorlóját védjék? Nem pont az 56 lényege, hogy nem tűrjük azt, hogy egy hatalom és a hatalom bábjai elnyomják a nép hangját? Itt a forradalomról megemlékezők nem pesti srácok lettek, hanem ávósok. Nehezen tudok ennél gyalázatosabb pillanatot kiválasztani az elmúlt egy évtizedből. Ugyanakkor egy fajta összességét adja a magyar társadalom jelenlegi szolgai, gyökértelen és meghasonlott létállapotának.