Van egy rossz hírem az olvasónak. A reklámfogyasztás manapság már épp annyira az életünk központi eleme, minthogy levegőt veszünk. Világszinten évente a teljes iparban megforduló pénz ~740 milliárd dollár. Sokatmondó az is, hogy iparnak nevezzük a reklámbizniszt, hiszen ipari folyamatról akkor beszélünk, ha a gyártási folyamat kellően professzionalizálódik és leegyszerűsödik ahhoz, hogy nagy mennyiségben, olcsón, valamint hatékonyan lehessen előállítani a végterméket. Ebből a képletből pedig csak egy dolog hiányzik: az, ami az embert azzá teszi, ami. Vagyis a lélek.
A boldogság, mint elvárás
A közösségi média és a reklámok mind illúziókkal bombáznak minket. Olyan illúziókkal, melyeknek a fő üzenete az, hogy törekedj a tökéletesre, hozd ki magadból a maximumot, égesd ki a gyertyádat, mert csak így juthatsz előre, így lehetsz milliomos, így lehet hatalmad és ami a legfontosabb, egyben legszomorúbb üzenet: így fognak szeretni.
A lényeg a folyamatos elégedetlenség generálása a fogyasztóban, hogy állandó belső kényszert érezzen a fogyasztásra. A jó fogyasztónak nem céljai, hanem vágyai vannak, amiket folyamatosan üldöz, és amelyek az örök „éhség” ördögi körébe száműzik. Ezeket a vágyakat pillanatokra ugyan ki lehet elégíteni, ekkor pedig jön is az eufória, de ez mindig csak egy beetetéssel ér fel, hiszen jövőre jön a még újabb, még szuperebb, még modernebb, még finomabb, még menőbb. A boldogság az elvárás, amit folyamatosan üldözünk a fogyasztással, miközben eleve a boldogságot is rosszul definiáljuk. A kevésbé tudatos embereknél pedig ez a fogyasztó attitűd jellemzi az emberi kapcsolatokat is, magában hordozva egy toxikus, elmagányosodott társadalom veszélyét. Ennek tükrében érdemes lehet elgondolkodni azon is, hogy a 21. században miért az olyan mentális betegségek a népbetegségek, mint a szorongás, illetve a depresszió.
A tökéletes fogyasztó mindig éhes és kellően egoista
Minden reklám lényege Te vagy. Minden reklám Rólad szól. Ha befújod magad azzal a dezodorral, akkor 48 óráig Téged fognak imádni a nők vagy a férfiak. Ha nem fújod be magad, akkor Rád fognak furcsán nézni. A reklámipar szeretné velünk elhitetni, hogy mindannyian szuperhősök vagyunk, akiknek csak egy kis pluszra van szükségük ahhoz, hogy ezt a szupererőt ki tudják hozni magukból. Ahhoz, hogy el tudjuk hinni azt, hogy mi vagyunk az univerzum alfája és omegája, hosszú évek kemény pszichológiai hadviselésére van szükség a reklámipar részéről, ez pedig már egészen kisgyerekkorban kezdetét veszi a médiafogyasztás szokásainak kialakításával.
Mi ennek a veszélye? Az egoista ember azonnal összeomlik, mihelyst valami nem úgy alakul az életében, ahogy azt ő eltervezte. Ekkor az egoja ellene fordul, hogy komplexusok, kielégítetlen vágyak egész garmadáját zúdítsa rá, ezek pedig együtt, ilyen hirtelen óriási terhet raknak az egyén vállára, szintén kiváló táptalajt biztosítva a mentális/lelki betegségeknek. Az ördögi kör ezzel ismét bezárul. Ezt továbbgondolva, egy egoistákból felépült társadalom képtelen lesz társadalomként funkcionálni. Ahogy a vámpíroknak a vér utáni sóvárgás, úgy a mindig éhes egoistáknak a vágyaik folyamatos kielégítése lesz az elsődleges prioritás.
„Két dolog van, ami cselekvésre késztet: az érdek és a félelem” – Napóleon
A fenti idézet a marketingesek egyik kedvence, nem véletlenül. Ha a cselekvés szót felcseréljük a fogyasztással, akkor meg is kapjuk a választ a miértre. Egy marketing-stratégia arra törekszik, hogy igényt teremtsen a termékre, ezért a legelemibb emberi ösztönökre hat. Létrehoz egy olyan alternatív valóságot, amelyben az egyén érdekelt lesz a fogyasztásban, vagy épp amelyben félnie kell valamitől, a megoldás szintjére pedig a terméket emeli. Az előbbi alapján lehetett a kólából elsőszámú karácsonyi üdítő, az utóbbi metodikáját pedig a kevésbé etikus gyógyszerreklámok, vagy a Black Friday-t hirdető üzleti reklámok követik, amelyek a „Le ne maradjak róla!” – kényszeres érzésével igyekeznek minket stresszelni, a számok alapján sikeresen.
Gondolataink tehát tele vannak a reklámok által belénk tukmált asszociációkkal. Ezek nem feltétlenül károsak pszichés értelemben (bár a félelemmel stresszelés az), viszont mindenképp manipulatívak, csökkentve a kritikai gondolkodás képességét.
Csillagok háborúja a Metaverzumban
A reklámipar volt a termékeny föld, amiben kicsírázhattak, majd kiteljesedhettek az influenszer-kultúra magjai. Az én (Z) generációmhoz tartozó milliók példaképei ők, akik semmitmondásukkal, ámde annál hibátlanabb életükkel mutatnak nekünk mintát a hétköznapokban.
Tudom, hogy vannak emberileg is kifejezetten értékes influenszerek, de én most arról az archetípusról beszélek, amely mindannyiunknak beugrik, amikor meghallja azt a szót, hogy influenszer. A két lábon járó hirdetőtáblákra gondolok, akiknek az egyetlen mondanivalója az, hogy nulla befektetett munkával rendkívül gazdagok, ehhez mindössze csak szépnek kell lenni, vagy valóságshowban kell méltóságot veszíteni. Feláldoznak maguk körül mindent és mindenkit a fogyasztás és a reklám oltárán. Viselkedésük elgépiesedik, kapcsolataikat pedig az érdek motiválja. Nem elég, hogy ez egy rendkívül káros példa, de a közösségi médiában felnövő fiatal generációban már akkor frusztrációt, komplexusokat, és kényszereket generál az effajta magamutogatás, amikor még el sem kezdték az életüket.
Végezetül pedig aki azt gondolja, hogy a reklámmal van a baj, az téved. Nem a reklámmal önmagában van probléma, hanem a felelőtlen, jövőre és emberre nem gondoló, értékrend nélküli reklámmal. A reklám-szférában tevékenykedő embereknek és vállalatoknak meg kell érteniük saját társadalmi felelősségüket, ami túlmutat a puszta gazdasági mutatókon, hangozzon ez bármennyire is naivan a részemről.